CampaignSMS

Itt a vége, eltűnnek az SMS-ek – Naphíre

Váratlan bejelentést tett az Apple, az android és iPhone-készülékek közötti üzenetküldés is jobb lesz.
Az Apple híres arról, hogy szeret bezárkózni, és nem igazán állnak szóba például az iPhone-ok az androidos készülékekkel. Így van ez az iMessage esetében is, mely kizárólag az almás készülékek között működik, más platformok irányába nem lehet vele üzeneteket küldeni. A Google már sajnálta is az Apple felhasználóit korábban, amiért a cég nem hajlandó elfogadni az RCS (Rich Communication Services) protokollt, és a már elavult SMS/MMS üzenetküldést használva különbözteti meg az androidos telefonokat az iMessage-üzenetek színeivel – írja a HVG
A cég egy váratlan húzással csütörtökön bejelentette, hogy maga is alkalmazni fogja az RCS-t, melyet egy szoftverfrissítéssel, valamikor 2024-ben vezetnek be. Ezzel pedig egy sor, az iMessage-hez hasonló funkció lesz majd elérhető az androidos és az almás készülékek között folytatott üzenetküldés során is: 
például a „látta” jelzés, vagy annak mutatása, ha a másik fél épp ír, de a képek és videók is jó minőségben és biztonságosan lesznek küldhetők – mobilinternetes és wifis kapcsolattal egyaránt.
Az Apple ugyanakkor nem számolja fel az iMessage-et, és az alapján, amit a cég a 9to5Mac portállal közölt, nem is az üzenetküldő platformjukat nyitja majd meg – valamilyen formában, attól függetlenül fogja bevezetni azt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

source

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *